2013. június 17., hétfő

Segítség MEGA-s letöltéshez

Támogatott böngészők

A letöltés folyamata:

Firefox-nál:
 1.      Rákattintunk a linkre
2.      Megvárjuk, míg betölt az oldal.

3.      Ezt fogjuk látni.

4.      Kétszer rákattintunk a fájlra, amit tölteni szeretnénk, és már indul is.
5.      Vagy Jobb egérgomb a fájlra és Letöltés.
6.      Itt állíthatjuk magyarra az oldalt, ha szeretnénk.

7.      Ha kijön bal felül ez, engedélyezzétek.

8.      Addig ne zárjátok be az oldalt, míg le nem töltötte!


Hibák megoldása

Átmenetileg nem elérhető a letöltés: Nyitva hagyjuk az oldalt, és pár perc múlva elindul magától a letöltés. (Nálam elindult ^^)

Ha megakad a letöltés két ok miatt lehet:
A. kevés a hely ott ahová tölteni akarod:
  • Alapértelmezetten a Chrome böngésző a Dokumentumok/Downloads mappába ment.
  • A Firefox böngésző esetében nálam az asztalra menti a fájlokat.

B. Mivel a Mega még béta fázisban van, előfordulhatnak hibák. (Letöltés után a  Decryption error hibaüzenet.)
Ennek orvoslására itt egy program: JDownloader

1.      Letöltjük innen -  JDownloader
2.      Telepítjük…
Telepítés közben kiírja, hogy valamilyen toolbart akar telepíteni, a három négyzetből vegyük ki a pipákat! Várunk és elkezdi telepíteni.
3.      Elindítjuk a feltelepített programot.

4.      Rákattintunk a rész linkjére, betöltődik a megás oldal.
5.      A címsorból kimásoljuk a címet. 

6.      A program ezt a linket alapból fel fogja ismerni és felajánlja, hogy mentsük, vagy ha nem alul Új link megadása.

7.      A startra kattintunk és várjuk, amíg letölti.

Reméljük, ezzel a kis segítséggel tudtunk valamelyest segíteni nektek! :)
Jó töltögetést!



2013. június 1., szombat

Ismertető: Itazura na Kiss ~ Love in Tokyo


Itazura na Kiss ~ Love in Tokyo

Japán cím: Itazura na Kiss ~ Love in Tokyo
Angol cím: Mischievous Kiss: Love in Tokyo
Nyelv: japán
Műfaj: romantikus
Év: 2013
Részek: 16
Opening: Sabao – Update
Ending: Sabao – Takaramono

Főbb szereplők: színész – játszott karakter

Miki Honoka – Aihara Kotoko
Furukawa Yuki – Irie Naoki
Yamada Yuki – Ikezawa Kinnosuke
Nishimura Tomomi – Irie Noriko (Irie-kun anyja)
Imoaraizaka Kakaricho – Irie Shigeo (Irie-kun apja)
Aizawa Yuga – Irie Yuki (Irie-kun kisöccse)
Tanaka Yoji – Aihara Shigeo (Kotoko apja)
Fujimoto Nanami – Jinko (Kotoko barátnője)
Yamaya Kasumi – Satomi (Kotoko barátnője)
Kanna Mori – Matsumoto Reiko

Előzmények:

A sorozat Tada Kaoru - Itazura na Kiss című mangája alapján készült.

A történetnek számos feldolgozása létezik. Először 1996-ban készült belőle egy 9 részes japán sorozat a mangával azonos néven. Majd 2005-ben került adásba a tajvani verzió „It’s Started with a kiss” és ennek folytatása a „They kiss again” 2007-ben. 2008-ban látott napvilágot az anime sorozat, ezt követően pedig 2010-ben megjelent a koreai verzió is Playful Kiss néven.

Annak ellenére, hogy a manga láthatóan sok feldolgozást tudhat már magáénak, 2013-ban Itazura na Kiss ~ Love in Tokyo néven indult hódító útjára a történet legújabb, japán változata.
Ez nem is csoda, mert az eddig megjelent doramáknak nagy sikerük volt a megjelent országokban és azokon kívül is.

Történet:

Aihara Kotoko egy középiskolás lány, kicsit szeleburdi és az iskola legbutább tanulóinak osztályába jár, az F osztályba. Már három éve szerelmes az iskola legjobb tanulójába az A osztályos Irie Naoki-ba, akinek ez idáig nem vallotta be vonzalmát. Azonban, mikor felbátorodik és átadja neki szerelmes levelét, a fiú visszautasítja és átgázol a levélen. Kotoko kénytelen túltenni magát a dolgon miközben nem is sejti, hogy a balszerencse nem tágított mellőle.
Nem sokkal később az új házuk egy meteorit miatt összedől. Így az apja egyik régi barátjának házába költöznek, ahol nem kis meglepetésére kiderül, hogy ezentúl egy házban kell élnie Irie-kunnel.

Azoknak akik, szeretik vagy élnek-halnak a romantikus sorozatokért bátran mondhatom, hogy ez egy kötelező darab.

Érdekesség:

Az 1996-os japán változat főszereplői néhány pillanatra feltűnnek a sorozatban, stílusosan, mint orvos és nővérke. Valamint ők az egyetlen szereplők, akik találkozhattak a manga írójával Tada Kaoru-val, aki 1999-ban életét vesztette és befejezetlenül hagyta ezt a páratlan történetet.

A tajvani verzióban Joe Cheng és Ariel Lin alakítja a két főszereplőt (Jiang Zhi Shu és Yuan Xian Qing), akik a Love or Bread című doramában is együtt játszanak, ami az egyik futó projektünk.

Vélemény:

Azoknak is ajánlanám, akik láttál az előző feldolgozásokat, mert ennek a sorozatnak teljesen más a hangulata. Az alap felállás ugyanaz, viszont a megvalósításban különbségek vannak. Valamelyest „komolyabb” Kotoko-t és érzelmileg árnyaltabb Irie-kun-t láthatunk a képernyőn. Friss és nagyon jó adaptáció született belőle.

Képek:

Szereplők:
Miki Honoka - Aihara Kotoko 



Furukawa Yuki - Irie Naoki






Manga
Itazura na Kiss anime

Itazura na Kiss 1996

It's Started with a Kiss (tajvan) - Ariel Lin és Joe Cheng

Playful Kiss (koreai)

Ismertető: Gloomy Salad Days


Gloomy Salad Days

Tajvani cím: Si Shen Shao Nu – (Halálisten lány)
Angol cím: Death Girl
Alcím: Kedves Halál, kérlek vedd el balszerencsémet, mégha az ára, hogy kővé változom is…
Nyelv: kínai mandarin
Műfaj: természetfeletti, dráma
Év: 2010
Részek: 20
Opening: Wan Fang – Gloomy Salad Days
Ending: Wan Fang – Du


Történet:

A sorozat 12 történetből áll, melyeket valós életből merített élethelyzeteket mutatnak be.
Állandó főszereplői a sorozatnak Shen Qi (Aaron Yan) és Du /Du He/ Pokoli lány (Serena Fang).

Du a Nai He Qiao (reménytelenség) híd őrzője. A híd sziklái fokozatosan potyognak, ezért elindult, hogy olyan embereket keressen, akik hajlandóak sziklává változni, egy kívánságuk teljesítéséért cserébe. Du-t csak azok láthatják, akik megidézik, vagy közel állnak a halálhoz.

Shen Qi egy agydaganatos diák, aki betegsége miatt képes látni a Pokoli lányt. Amikor szemtanúja lesz, ahogy Du a túlvilágra segíti az embereket, beleszeret a lányba és elkezdi megérteni az átmenetet élet és halál között.

A sorozat eredeti címét (Si Shen Shao Nu – Halálisten lány) egy japán manga (Jigoku Shoujo - Hell Girl - Pokoli lány) inspirálta.

Főbb szereplők: (Színész – játszott karakter)

Serena Fang – Du/Du He/Pokoli lány
Aaron Yan – Shen Qi
Wang Zi – Huang He
Teresa Meng – Xiao Qing
Zhang Jun Ming – Ye Xiao Lin
Lin Chen Xi – Zeng Nicole
Kris Shen – Tang Zi Qi
Chao Yi Lan – Li You
Tang Zhen Gang – Chen Guo Hao
Jenny Wen – Chen Ke Ju
Zhong Yao – Yang Qiao Qiao
Chen Yi – Xiao Dao
Jay Shih – Li Qiang
Ah Ben – Xiao Lun
Zhang Yong Zheng – Zhao Da Dong
Bernice Tsai – Xiao Ya Zhen
Kao Ying Hsuan – Shen Quan